Rövid megfigyelések fényről, anyagról, arányokról — és arról, amit tervezés közben az ember elront, aztán újrarajzol. Nincs benne ajánlat. Csak az, ahogy én nézem a dolgokat.
Ezt a sávot nem terveztem — csak észrevettem, hogy minden nap négy körül pont ide ér. Azóta figyelem, hol keletkeznek ilyenek maguktól. A jó tájolás nem számítás kérdése, hanem megfigyelésé.
Az anyagot nem az első évben kell megítélni. A fa szürkül, a réz zöldül, a kő megfogja az esőt. Aki az átadás napján dönt egy anyagról, egy pillanatot ítél meg egy húszéves folyamatból.
Elsőre működött. Másodikra kiderült, hogy csak papíron. Harmadikra lett belőle olyan csomópont, amit a kivitelező is meg tud építeni úgy, ahogy elképzeltem. A tervezés nagy része nem alkotás, hanem javítás.
Egy ablak mérete nem attól függ, mennyi fény kell — hanem attól, mit akarsz látni belőle. Ha a tájból csak egy darab jó, akkor azt kell kivágni, és a többit kitakarni.
A kint és a bent között kell egy pillanat. Egy lépcsőfok, egy tető-túlnyúlás, egy árnyékos sáv. Ahol ez hiányzik, ott az ember úgy lép be a házba, mintha átvágna rajta.
Amikor egy sarok rendben van, senki nem veszi észre. Amikor nincs, mindenki érzi, csak nem tudja megnevezni. Ezért töltök annyi időt olyan dolgokkal, amikről sosem fogok dicséretet kapni.
Ha érdekel, hogyan lesz mindebből ház: itt végignézheti a folyamatot az első kézi skicctől a kész épületig. De ez ráér.